Támogatók

2008.06.04. 08:35 ctr

Itt az új Honda Accord

A japánok új modelljükkel egyértelműen a prémiumkategória felé szeretnék venni az irányt. Az új Accord csendesebb és kecsesebb lett, míg az ára gyakorlatilag nem változott az elődéhez képest.

Az új Accord orra változott meg leginkább. Kicsit szögletesebbnek tűnik a hűtőrács és a lámpatestek is nyújtottabbak lettek. A Honda szakemberei szerint a legkisebb változások sem csak esztétikai változást jelentenek, hanem minden kis ívnek funkciója van, hiszen az egyik legfőbb cél az autó stabilitásának növelése volt.

Nagy változásokra azonban senki ne számítson. Gyakorlatilag kívül-belül szinte ugyanaz az Accord kinézetre, mint az előző volt. Ezzel egyfajta folytonosságot kíván teremteni a Honda a régi és az új Accord között. A hangsúly a minőségen volt, amely jobb lett, hiszen az eddig sem hangos utastér még az eddiginél is csendesebb lett.

 

Az előző Accord kombijánál egy minél nagyobb autó tervezése volt a cél, ez azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így most egy kisebb, ámde szemrevalóbb kombit szerettek volna a Honda vezetői. Csendben jegyzem meg, hogy nekem az előző is nagyon tetszett, dehát biztos én vagyok ízlésficamos, hiszen az eladások nem nekem igazoltak. A szépség azonban most a térfogat rovására ment, hiszen a kombi is csak 406 literes csomagtérrel büszkélkedhet.

A fejlesztéskor az etalon a 3-as BMW volt. Ehhez mérten tervezték a futóművet is, amely ezúttal teljesen ugyanaz, mint a szedánban, bár a 3-as BMW szintjét azért nem éri el, de persze ettől még nagyon jó! A jó úttartáshoz persze az is hozzájárul, hogy az autó fél centivel alacsonyabb, 5-telhosszabb és 8 centivel szélesebb lett, mint a kifutó generáció.

 

Az új Accord 3 motorral lesz kapható. Egy kétliteres és egy 2.4-es VTEC benzinessel valamint a már milliószor bizonyított 2.2-es dízel új verziójával. A legkisebb 156, a legnagyobb pedig 201 lóerős. Az új dízelmotor 150 lóerőt tud és 350 Nm a maximális nyomatéka. Mindegyik változathoz 6-fokozatú váltó jár, de ötgangos automata is rendelhető ( a dízelhez csak 2009-től).

Utóbbi esetében a kormány mögötti fülekkel is lehet sebességet váltani. Az új dízelmotor egyébként új jelölést is kapott: i-CTDi helyett i-DTEC-nek hívják és kevesebb, mint 6 litert fogyaszt 100-on. Az összes erőforrás megfelel az Euro5-ös környezetvédelmi előírásoknak. Az Accordban is megtalálható az összes biztonsági extra, vagyis az ütközés erejét csökkentő fékrendszer, az adaptív tempomat és a sévelhagyásra figyelmeztető rendszer is. Ez azonban úgy figyelmeztet, hogy a kormányerőn változtat a sávelhagyás irányának megfelelően, vagyis visszakormányozni könnyebb a sávba, mint kifelé.

(forrás: authirek.hu)

2 komment


2008.01.24. 10:41 ctr

Honda Accord vágykeltő fotók

A hivatalos genfi bemutató előtt néhány csillogó részletfotót közölt a Honda az új Accordról. A képek alapján biztosan látszik, hogy nem történt gyökeres dizájnváltás a középkategóriás limuzinnál, az új lámpákat és műszereket a tavaly Frankfurtban bemutatott Tourer Concept inspirálta.
A motorválaszték sem módosult, maradnak a 2 és 2,4 literes benzines és 2,2 literes dízelmotorok, de mindhármat felkészítették az Euro 5-ös norma teljesítésére, növelték a teljesítményüket, és mindeközben még a fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mérséklését is megoldották. Az új Accord várhatóan nyáron kerül piacra Európában, a tengerentúlon pedig év végén kerül az Acura-kereskedésekbe a TSX testvérmodell, de az igazi előrelépés Amerikában a dízel megjelenése lesz, amire 2009-ig még várni kell.

Galéria: totalcar.hu

Szólj hozzá!


2008.01.21. 13:04 ctr

Kogure a Honda versenygépét tesztelheti

A Honda nagy gondot fordít az utánpótlásra, így időről időre lehetőséget biztosítanak a fiatal versenyzőknek arra, hogy egy Formula-1-es autóban bizonyítsanak. A valenciai tesztsorozaton Takashi Kogure foglalhat helyet az RA107-es konstrukció volánja mögött a szerdai és a csütörtöki gyakorláson.

"Ez lesz a második alkalom, hogy egy Formula-1-es autóban foglalhatok helyet. Már alig várom. Remélem, hogy jó formában leszek, és a Japánban szerzett tapasztalatiam segítségével jó teljesítményt tudok nyújtani. Biztos, hogy sokat tanulhatok az elkövetkezendő napokban." – lelkesedett Kogure.

A Honda tesztpilótája, Alexander Wurz is munkába áll Valenciában.

Szólj hozzá!


2008.01.18. 13:08 ctr

Még erősebb Jazz és Civic Type-R a Mugentől

Két különleges Hondát mutatott be a márkára specializálódott Mugen tuningcég: az új generációs Jazz, valamint a lépcsőshátú Civic Type-R felpaprikázott változatait. A két autón szinte mindent kicseréltek vagy módosítottak.

A jelenleg is zajló tokiói tuningautó-kiállításon két újdonság várta a rajongókat a Hondákkal foglalkozó Mugen standján. Az egyik a Jazz második generációjának alapjaira épül, amelyet Japánban Fit néven forgalmaznak. A kiskocsi egyterűs felépítése ellenére rendkívül kedvelt a szigetországi tuningolók körében, talán még jobban is, mint a sportosabbnak szánt Civic. A felpaprikázott Jazz 1,5 literes, négyhengeres benzinmotorjára feltöltőt szereltek, így teljesítménye 150 lóerőre növekedett, maximális nyomatéka 185 Nm, amely 3800-as fordulatnál érhető el. Az autón mindent módosítottak, amit lehetett: teljesen új a felfüggesztés, a fék- és kipufogórendszer, de a karosszériát is ellátták légterelő elemekkel.

Még sportosabb a Mugen másik újdonsága, az a Civic Type-RR, amely a nálunk kapható háromajtóssal ellentétben a szigetországban a lépcsőshátú karosszériára épül. Az autón elsőre feltűnik a módosítás, hiszen mind a teljes frontrészt, mind az utastér burkolatainak nagy részét szénszálas anyagúra cserélték le. A Type-R motorjának lökettérfogatát 2157 köbcentire növelték, ezzel a pörgős erőforrás 260 lóerőre és 235 Nm nyomatékra képes, amelyet hatfokozatú kézi váltó továbbít az első kerekekhez. A megfelelő menettulajdonságok érdekében önzáró differenciálművel szerelték fel az RR-t. Az intelligens abroncsnyomás-mérő műszer a gumik hőmérsékletét is monitorozza, míg a műszerfal olyannyira szem elé került, hogy szinte már akadályozza a kilátást. A két Mugen-modell csak Japánban lesz kapható.

Szólj hozzá!


2008.01.18. 13:07 ctr

Hengerek lekapcsolásával spórol a Honda

Ugyan hivatalosan tanulmányautóként mutatták be, valójában a Pilot terepjáró következő generációját mutatja meg a Honda detroiti koncepciója. Hathengeres benzinmotorja a hengerek lekapcsolásával takarékoskodik.

Tanulmányautóval vetíti előre a Honda, milyen lesz a Pilot szabadidős terepjáró következő generációja, amelyet kizárólag az észak-amerikai piacra szánnak. A nálunk ismert CR-V-nél jóval nagyobb autó szögletes karosszériájának éleit lekerekítették, így barátságosabbnak tűnik. Az új Pilot elsőként alkalmazza a Honda új, Advanced Compatibility Engineering technológiáját. Ennek keretein belül olyan, úgynevezett alkalmazkodó frontrészt alakítottak ki, amely mind a kisebb személyautókkal való ütközéskor, mind gyalogosgázoláskor csökkenti a másik fél sérülésveszélyét. A bent ülők számára a nagyszilárdságú acél szélesebb körű használata jelent megnyugtató biztonságot.

Takarékoskodni nem dízelmotorral vagy hibrid hajtással fog a Pilot, hanem a hagyományos benzinmotor intelligens vezérlésével. Már a jelenleg futó generáció is képes volt a hengerek felének lekapcsolására, ám az új modell V6-osa szükség esetén három-, négy- és hathengeres üzemmódban is képes működni. Teljesítményéről és fogyasztásáról ugyanakkor nem közölt adatokat a Honda. A Pilot terjedelmes utastere nyolcszemélyes, hiszen a harmadik üléssorban is három utas számára van hely. A kék színű bőrüléseket leszámítva teljesen szériaérett a nagy Honda terepjáró utastere, így sorozatgyártásra szánt változatának bemutatása hamarosan esedékes lehet.

Szólj hozzá!


2008.01.14. 13:00 ctr

Megépül a Honda sporthibridje

Takeo Fukui, a Honda vezetõje bejelentette, hogy cége hibrid sportautót dob piacra, mely a CR-Z koncepció alapjaira épül.

Fukui a Detroiti Motorshow-n beszélt arról, hogy a japán márkának rohamosan növelnie kell hibrid eladásait, és a CR-Z alkalmasnak látszik arra, hogy beváltsa a hozzá fûzött reményeket.

A szériamodell nem sokban különbözik majd a koncepciótól. Megõrzi annak dizájnelemeit, és 1,3 literes, elektromotorral kiegészített benzines erõforrását is. A CR-Z mechanikailag szinte azonos lesz a Honda 2009-ben megjelenõ másik hibridjével, a Civic-méretû családi autóval, mely a nagy rivális Toyota Priusnál sokkal olcsóbban kerül piacra.

Fukui bízik benne, hogy az új modellek segítségével az autógyártó elérheti célját, és 2010-re összes eladásainak tíz százalékát hibridek teszik majd ki.

Szólj hozzá!


2008.01.14. 11:35 ctr

Túl drága lesz a Honda CB1100R

Egy ideje már kereng a hír arról, hogy a Honda CB1100R koncepció sorozatgyártásba kerülhet. A dögös megjelenésű retro motort minden bizonnyal valóban láthatjuk majd a kereskedésekben, azonban Koji Miwa, a koncepció tervezőjének tiltakozása azt sugallja, hogy igen exkluzív, limitált kiadású gépről beszélünk: „Azt szeretném, hogy normál modellként kerüljön forgalomba a motorom, és ne valami korlátozott, speciális gépként.”

A motor árát az igen magas minőségű alkatrészek tornázzák fel, azonban sokan úgy gondolják az „átlagos jó” Honda minőség is elegendő lenne a vonzó megjelenésű kétkerekű sikeréhez.

A fentiek fényében egyetlen remény azok számára, akik szűkebb pénztárcával szerettek bele a retro motorba, hogy valószínűleg lesz belőle 750 köbcentis változat is, amely vélhetően nyílván olcsóbb lesz.

Szólj hozzá!


2008.01.13. 10:32 ctr

2009-ben bajnok lehet a Honda?

Jenson Button szerint a Hondával 2009-ben már a bajnoki címért küzdhet majd, a csapat úton van az élmezőnybe.

fényesnek látja a jövőt, és úgy gondolja, hogy a novemberben kinevezett új csapatfőnök, az exferraris Ross Brawn nagyon jó hatással van a csapatra.

"Nagyon örülök, hogy Ross velünk van. Életemben nem láttam még olyan ünneplést, mint amikor először jött a csapathoz! Gyorsabban beilleszkedett, mint bárki gondolta volna, és máris sokat  változott a csapat munkája. Persze nem egyedül fogja megjavítani a csapatot, azt hiszem, mindannyian nagyon bizakodóak vagyunk és jó munkát végzünk."

Idén már előrelépést jósol Button a csapatnak, 2009-re pedig az élmenők közé várja a Hondát:

"Azt hiszem sokkal közelebb leszünk a mezőny elejéhez 2008-ban, 2009-ben pedig már a bajnokságért kellene küzdenünk. Ha elég jó lesz az autó, akkor világbajnok lehet belőlünk, a csapat nagyon erős" - mondta Button.

Ross Brawn hondás munkájáról egyébként volt munkatársa, Michael Schumacher is optimistán gondolkodik, a német nemrég elmondta, hogy szerinte Brawn a tökéletes személy arra, hogy a Hondát sikerre vigye, mindössze időre lesz szüksége. 

Button arról is beszélt, hogy a 2007-es rémálomszerű idénynek - a csapat összesen 6 pontot gyűjtött, mindvégig leghátul kullogott - is van haszna:

"Bizonyos szempontból 2007 jó év volt a Honda számára. Ostobaságnak tűnhet, de az volt. Ha egy elfogadható autónk lett volna, lehet, hogy még most is a rossz irányba haladnánk. De egy ilyen pocsék év után rájöttünk, hogy változtatnunk kell, és ezt meg is tettük. Bízom a Honda jövőjében!"

Szólj hozzá!


2008.01.10. 12:04 ctr

Új festést kap a Honda

A Honda bejelentette, hogy a tavaly bemutatott Föld-festés helyett új fényezést kap az idei autó. A környezettudatos koncepció azonban 2008-ban is marad.

A Honda bejelentette, hogy új autójuk, a január 29-én leleplezésre kerülő RA108 új festést kap.

A csapat 2007-ben mutatta be az ún. Föld-koncepciót, amelynek keretében az autón a bolygó képe szerepelt mindenféle reklám és szponzori logó nélkül. Tavaly azt mondták, hogy 2008-ban is megtartják majd a formabontó festést, de az idényközi teszteken a brackley-i gárda autói már sima fehér kasztnival köröztek.

A csapat friss közleményében azt állítja, hogy a január végi bemutatón leleplezik majd az új festést, azonban az is hozzáteszik, hogy megmaradnak a környezettudatos témánál.

"Teljes erővel dolgozunk, hogy a koncepciót a következő szintre emeljük, nemcsak a következő idényre, de hosszú távon is" - mondta egy hondás még tavaly év végén.

Azért reméljük, hogy a következő szinttel nem esnek túlzásba, mi nem szeretnénk mondjuk egy sárral tapasztott vagy muskátlival beültetett F1-est a pályán.

1 komment


2008.01.10. 11:08 ctr

A Super Aguri kivár

A Honda japán kiscsapata február közepén mutatja be új autóját - a leafieldi gárda azonban még mindig nevezte meg 2008-as versenyzőit.

Miután a  Ferrari vasárnap, a McLaren pedig tegnap bemutatta új, 2008-as autóját, a sort a japán Toyota folytatja csütörtökön.

A Forma-1-es mezőny legkisebb csapata, a szintén japán Super Aguri jóval később, február 19-én leplezi le autóját, az SA08-at. Hogy a kódnév mögött milyen autó is rejlik, a gyári Honda csapat RA106-osa - amelyet az agurisok SA07 néven tavaly használtak -, vagy a 2007-es pocsék RA107, egyelőre nem tudni, de az kétségtelen, hogy az Aguri 2008-ban is a nagy testvér "kinőtt" holmiját kapja.

Szintén nem tudni azt sem, hogy kik versenyeznek a Super Agurinál idén, pontosabban a csapat még halasztgatja bejelentést, amely minden valószínűség szerint a 2007-ben alkalmazott Takuma Sato és Anthony Davidson szerződésének meghosszabbításáról szól majd. Ezt erősíti az is, hogy az FIA múlt hét végén kiadott hivatalos nevezési listáján is ők szerepelnek a Super Aguri versenyzőiként.

A Super Aguri egyébként a 2007-es idény közepe óta, amikor is elvesztette egyetlen komoly szponzorát, folyamatosan pénzügyi nehézségekkel küzd, a fennmaradáshoz elbocsátásokra és a Honda segítségére volt szüksége.

Szólj hozzá!


2008.01.10. 11:07 ctr

Érdekesség: Biztonságosnak tűnő közlekedési alternatíva

Mi a teendő, ha valaki kedveli a motorokat, a csaja viszont aggódik, mert elégtelen számúnak ítéli a két kereket? Egyszerű: kell építeni a Honda CBR1000RR-ből egy csővázas, háromkerekű, középmotoros kanapét.

 A szerkezetet a Minnesota állambeli Rochesterből származó Wayne Fjerstad építette, és a Veloce 3 nevet adta neki. A csővázat maga tervezte számítógépen, a motor 155 lóerős, az első futómű egy negyedik generációs Corvette-ből van, Harley V-Rod coiloverekkel.

Bővebben: index.hu

Szólj hozzá!


2008.01.10. 10:47 ctr

Hivatalos: Alex Wurz a Honda tesztpilótája

A Honda istálló megerősítette a hírt, miszerint Alexander Wurz a csapat tesztpilótája lesz a 2008-as esztendőben.

Szólj hozzá!


2007.12.13. 16:03 ctr

A Honda nem kételkedik Barrichello képességeiben

Rubens Barrichello egyetlen pontot sem tudott szerezni az idei évad során, a Honda RA107-es konstrukciója nem volt versenyképes. Néhány héttel ezelőtt felreppent a hír, miszerint a brazil pilótának távoznia kell a csapattól, a Honda azonban nem akar megválni versenyzőjétől.

A korábbi csapatvezető, Nick Fry kiáll versenyzője mellett. "Rubens keményen edzett, és Ross érkezésével motiváltabb is lesz. Rubens gyors, az idén egy szinten volt Jensonnal. Különösen az év elején. Megígérte nekem, hogy jövőre mindent belead."

Ross Brawn sem kételkedik Barrichello képességeiben. "Jól ismerem őt, egy megfelelő autóban képes arra, hogy futamokat nyerjen. A kudarcokat nem magának köszönheti."

Szólj hozzá! · 3 trackback


2007.12.13. 10:33 ctr

Új Honda Pilot prototípus Detroitra

A 2002-ben bemutatott nagydarab hobbiterepjáró lassan megérik az első nagy felújításra, de a Hondánál óvatosan nyúlnak a sikeres modellhez.

Az év eleji Detroit Motor Show-n még csak tanulmányként mutatják be az új típust, így a közönség reakciói nyomán még változtathatnak a terveken, ha szükséges. Az előzetesként közölt vázlat alapján úgy néz ki, a Pilot második generációja valamivel jellegzetesebb lesz, mint az első, bár ez önmagában nem nagy teljesítmény: a legnagyobb Honda terepjárónál szürkébb, jellegtelenebb autó nemigen akad manapság Észak-Amerikában.

A japánok azt ígérik, hogy a Pilot második generációja más szempontból is felülmúlja majd az elődjét: a belső tere igényesebb kivitelű lesz, a motorjai takarékosabbak, önhordó vázszerkezete pedig nagyobb biztonságot nyújt majd, mint eddig.

Szólj hozzá!


2007.12.12. 09:15 ctr

Vortech Integra Type R 330 HP

Szólj hozzá!


2007.12.12. 09:11 ctr

Battle oF AWD v.S 2WD

Szólj hozzá!


2007.12.12. 09:05 ctr

Japán segg, olasz segg, melyik szebb?

Összehasonlító teszt: Honda Civic sedan 1,6ES - Fiat Linea 1,3 Mjet 16v Emotion

Milyen fura! Amennyire ugyanazon szívekhez szól a Grande Punto és a ferdehátú Civic, annyira különbözőkre hajt a két lépcsős verzió. Aztán ha beülünk, rájövünk, hogy mégse.

Az történt, hogy a Honda felvett a Civic motorválasztékába egy 1,6 literes benzinest. Na azért ez önmagában nem akkora szenzáció, hogy rácsodálkozó tesztet szenteljük neki. Inkább arra gondoltunk, összevetjük egy kategóriatárssal.

A csapott hátú alapváltozatok, a három/ötajtós Civic és a Grande Punto egész hasonló lelkű autók. Mindkettő a formával akar hódítani, az egyik szamurájkard- és űrhajó-motívumokkal, a másik a varázslatos olasz formavilág szabad áramoltatásával. Odabent is különleges trükkökkel élnek, a Fiat egyes felszereltségekben nagy gumirücsköket tesz az ülésre, a Honda felkínálja a sofőrnek egy X-szárnyú műszerfalát, és mindkét autóban számítógépes játékokhoz kifejlesztett kormánykereket találunk.

Bővebben: totalcar

Szólj hozzá!


2007.12.12. 08:56 ctr

Végveszélyben a Super Aguri?

A Honda B-csapatának sorsáról döntenek a héten - a japán autógyártó nem szívesen pénzelné tovább a sereghajtó gárdát.

 A német Auto Motor und Sport szerint a Super Aguri sorsáról tárgyalnak a héten a Honda japán központjában.

Az eredetileg a Japánban hihetetlenül népszerű Takuma Sato versenyeztetésére létrehozott fiókcsapat már 2007 közepe óta súlyos pénzügyi gondokkal küzd, mióta egyetlen komoly szponzora, az SS United elhagyta, és a sikernek tekinthető 4 pont ellenére sem sikerül újabb támogatókat szereznie. A német motorsport-szaklap szerint a leafieldi gárda költségvetésének felét a Honda fizette idén - ezt a helyzetet pedig nem kívánják fenntartani sokáig.

Az egyik lehetőség, hogy a japán gyártó teljesen magára hagyja a Super Agurit, de a további együttműködés mellett is szólnak érvek: a gyári Honda csapat ugyanis az adatok megosztásából és a kétszeres tesztmennyiségből - ami miatt nemrég kritika is érte őket - ezután is hasznot húzhat.

Szólj hozzá!


2007.11.25. 01:18 ctr

Felrúgja a tesztegyezményt a Honda?

Élesen kritizálta a Honda tesztelési alapelvét az új forma-1-es istálló, a Force India csapatfőnöke, Colin Kolles. A szakember szerint a japán gyár a tesztkorlátozás ellenére igazságtalanul jutott extra kilométerekhez, kihasználva testvércsapatuk, a Super Aguri jelenlétét. Miután múlt héten Barcelonában a Honda három fiatal pilótával, Andreas Zuberrel, Luca Filippivel és Mike Conway-el tesztelt, a pilótákat átültették a Super Aguri autóiba, így a Honda idén hivatalosan 25 714 km-t töltött gyakorlással, tehát még nem lépte túl az egyezményben szereplő 30 ezer km-es tesztkorlátozást. "Van egy tesztekre vonatkozó egyezményünk, amelyet ők (Honda) egyszerűen nem tartanak be" - mondta az autosport.com-nak Kolles. A japán gyárnál mindazonáltal másként látják a helyzetet, mert szerintük teljesen legálisan járnak el. "A Honda Motors megkérte a Super Agurit, hogy végezze el ezt a tesztet az RA107-es karosszériát használva. A program a Super Aguri neve alatt fut, de az egyik idei autónkat használjuk" - mondta a Honda kutatási részleg igazgatója, Jacky Eeckelaert.

Szólj hozzá!


2007.10.25. 11:01 ctr

Jövő hónapban indul a tüzelőanyag-cellás Honda gyártása (első a világon)

A Honda igen nagy hangsúlyt fektet zöld imázsára, ennek jeleként hamarosan megkezdi a világ első üzemanyag-cellás modelljének sorozatgyártását, valamivel később pedig piacra dobja első hibridhajtású sportkocsiját is.

A Honda-vezér Takeo Fukui hivatalosan is bejelentette, hogy megkezdi a gyártását a világ első tüzelőanyag-cellás hidrogénautójának, méghozzá már a jövő hónapban. A képen is látható FCX tanulmányautó szériaváltozatának hivatalos bemutatója is a jövő hónapban várható a Los Angelesi Autószalonon, az árusítás kezdete viszont csak 2008-ban indul Japánban és az Egyesült Államokban.

Az FCX piacra kerülése igazi autótörténeti esemény, hiszen károsanyag-kibocsátása nulla, miközben egészen dinamikus menetteljesítményeket és kiváló mindennapi használhatóságot is nyújt. Némileg árnyalja a képet, hogy az egyelőre igencsak gyér kúthálózat miatt nehézkes megtankolni a forradalmi modellt, és a technológia drágasága miatt valószínűleg minden egyes eladott darabon komoly vesztesége van a japán márkának. A Honda azonban kitűnő pénzügyi helyzete miatt még ezt is megengedheti magának, a típus piacra dobása pedig biztosan komoly presztízstnövekedéssel jár majd együtt.

Némileg kisebb jelentősége van ugyan Fukui úr másik bejelentésének, de a rajongóknak bizonyára nagy örömet jelent, hogy biztosan a gyártásba kerül a CRX utódja, ami a nemrég bemutatott CR-Z tanulmány szériaváltozata lesz majd. A modell érdekessége, hogy a benzinmotor mellett egy villanymotor is besegít a hajtásba, így ez lesz a japán márka első hibridhajtású sportkocsija. Erre a kocsira valamivel többet kell várnunk, a kocsi ugyanis 2009-ben kerül majd piacra, valószínűleg a Honda új, megfizethető árú hibrid világautójával együtt.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása