Támogatók

2007.02.15. 08:56 ctr

SPORT: Honda: felemás teszthét

A Honda istálló a héten két RA107-es géppel érkezett meg Barcelonába, ahol Jenson Button és Rubens Barrichello mellett a tesztpilóta, Christian Klien teljesített szolgálatot. A brazil pilóta hétfőn a beállításokra, míg Klien az aerodinamikai fejlesztésekre összpontosított. A tesztpilóta helyét kedden Button foglalta el, aki csapattársával aerodinamikára és a beállításokra fókuszált. A szerdai programban az abroncsok is helyet kaptak. Barrichello autója a kipufogóval felmerült probléma miatt meghibásodott, így a tervezettnél előbb be kellett fejeznie a munkát. A Honda jövő héten Bahreinben folytatja a felkészülést

Jenson Button: "A héten a legtöbb időt az autó beállításainak kipróbálásával és az autó egyensúlyának tökéletesítésével töltöttem. Sikerült előrelépéseket tennünk és sokat tanultunk az autóról, illetve az aerodinamikáról. Sok dolgunk lesz még az évadnyitóig, így minden teszt nagyon fontos. Bizakodó vagyok, hogy sikerül előrelépéseket tennünk, és a várt pozícióból kezdhetjük meg az idényt."

Rubens Barrichello: "Vegyes érzelmekkel gondolok erre a hétre. Az első napon az eső nehezítette a dolgomat, a szerdai probléma miatt pedig nem tudtam teljesíteni a tervezett programot. De szerencsére Jenson számos kört teljesített, így a probléma ellenére sikerült információkat szerezni. A két Bahreini tesztnapon meleg időre számítunk, és remélem sikerül előrelépéseket tennünk."

Christian Klien: "Örülök, hogy a héten én is vezethettem az új versenygépet. Az eső természetesen nem jött jókor, de ennek ellenére sikerült néhány gyors kört teljesíteni. Néhány területen még javítanunk kell, de az új elemeknek köszönhetően bízom benne, hogy sikerül előrelépéseket tenni."

Jacky Eeckelaert, technikai igazgató: "Az utolsó európai téli tesztelésen két RA107-os autó állt a rendelkezésünkre. A héten is kipróbáltunk néhány új elemet, Bahreinben pedig a teljes csomag a rendelkezésünkre áll. Rubens sajnos nem tudta teljesíteni a tervezett versenygyakorlatot a kipufogó meghibásodása miatt, mivel az általa okozott sérülés megjavítása túl sok időt vett volna igénybe."

A cikk forrása: www.formula.hu

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://honda.blog.hu/api/trackback/id/tr8636744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.