Támogatók

2007.03.14. 15:23 ctr

Pályaautóvá fejlődik a Honda S2000

A Honda legfrissebb közleménye szerint jövő hónapban egy versenypályára optimalizált S2000-est mutatnak be. Még csak annyit árultak el, hogy az autó agresszív hangolású lesz, képeket sajnos nem mellékeltek. 

Rövid sajtóközleményben tudatta a Honda a nyilvánossággal, hogy az április elején kezdődő New York-i Autószalonra egy különleges kiadású S2000-essel készülnek. A Club Racerről hivatalosan csak annyit kötöttek az orrunkra, hogy agresszív hangolású lesz, és kifejezetten a versenypályák ihlették az életre keltését. 2004-ben a japán mérnökök már bemutattak egy hasonló modellt, ami csak 1150 kg-ot nyomott, vagyis 100 kg-mal könnyebb volt az alapverziónál. A tömeg leszorításához a motor egyes elemeit könnyebbekre cserélték, a légkondit, a légzsákokat és az audio-rendszert csak extraként tartották meg, a pótkereket, a tetőnyitást és a hangszigeteléseket pedig teljesen kihagyták, hiszen egy igazi versenyautóban ezekre nincs szükség. Sajnos ebből a koncepcióból nem lett semmi, mivel pár évvel ezelőtt a Hondának fontosabb volt egy amerikai piacon is jól eladható roadster, mint egy izgalmasabb, de csak kisebb réteget lázba hozó autó.

Remélhetőleg ezen tulajdonságok közül néhányat az új S2000 CR is magára szed, hiszen a Hondának nagy szüksége lenne igazi sportos, könnyű, jól vezethető, pörgős autóra. Az újdonság az év második felében kerül a boltokba, de nem külön modellként, hanem egy rendelhető csomagként. Az árát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Szólj hozzá! · 4 trackback


A bejegyzés trackback címe:

https://honda.blog.hu/api/trackback/id/tr7846557

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gianmarco lorenzi heels 2017.10.23. 22:06:59

imagenes transparentes para bbmsn - How long does it take for modafinil to leave your

Trackback: Tom Ford Heels 2017.10.23. 17:52:47

ford screensavers - Insurance commercials allstate

Trackback: heelspalace 2017.10.23. 10:44:00

Free 6-8 weeks nurse training in philadelphia - Download free blackberry curve l theme

Trackback: heelspalace 2017.10.23. 10:40:52

Free 6-8 weeks nurse training in philadelphia - Download free blackberry curve l theme

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.