Támogatók

2007.04.06. 08:12 ctr

Mélyponton a Honda

A Maláj Nagydíj első szabadedzésén a Honda folytatta az évadnyitón mutatott mélyrepülését, hiszen mind Button, mind Barrichello fényévekre végeztek az élmezőnytől. A két versenyző a 19-20. helyen végzett, s hátrányuk több mint négy másodperc, ami még egy kezdő csapatnál is meglehetősen komoly elmaradás.

A tavaly első futamgyőzelmét szerző Jenson Button természetesen rendkívül csalódott az események láttán és szeretné, ha az autón minél előbb nagyobb változtatásokat eszközölnének. Erre azonban, mint mondja egyelőre nem sok esélyt lát. A csapat vezetője korábban Barcelonára, az első európai versenyre ígérte a nagyobb fejlesztéseket, ám Button szerint reális esély erre leginkább az év közepére van. Addig is a legnagyobb cél a top 10-en belül maradni.

„Jelenleg igen nagy a lemaradásunk. Jóval nagyobbat kell előrébb lépnünk, mint azt korábban gondoltuk. A pillanatnyi helyzetünket tekintve egyelőre az a célunk, hogy ne kerüljünk ki az első tízből." - mondta csalódottan Button.

Szólj hozzá! · 1 trackback


A bejegyzés trackback címe:

https://honda.blog.hu/api/trackback/id/tr755220

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: m88.com 2017.11.27. 23:05:46

Mestre Bola Sete 3. fejezet - tucano

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.