Támogatók

2007.04.10. 21:31 ctr

A Honda új autót épít Montrealra

Az autosport.com megtudta, hogy a Honda szinte teljesen újratervezi versenyautóját a júniusi Kanadai Nagydíjig. Az istálló katasztrofális formában kezdte a 2007-es szezont, Rubens Barrichello és Jenson Button sem Ausztráliában, sem Malajziában nem tudta beverekedni magát a legjobb tíz közé. Nick Fry csapatfőnök a portálnak elárulta, hogy az RA107 már a májusi Spanyol Nagydíjon több új alkatrészt kap, Montrealban pedig szinte teljesen megújul. "A következő héten, Bahreinben még arra kell koncentrálnunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki abból, amink van, Barcelonában viszont már sok újítás érkezik, ami remélhetőleg javítja az autó teljesítményét" - nyilatkozta Fry. - "Azután Kanadában újabb lépést tehetünk előre. Számos projekten dolgozunk jelenleg, legalább annyin, sőt valószínűleg többen is, mint a többi istálló. Értünk hozzá, hogyan kell kimászni a gödrökből, így ebből is ki fogunk."

Fry emellett elismerte: a Honda problémái a 2005-ös szezonig vezethetők vissza, amikor a karosszériára vonatkozó szabályváltoztatások miatt meg kellett emelnie első szárnyának magasságát. "Még nem azonosítottuk a gondok gyökerét, de az ismereteim alapján nem merném nyugodt szívvel kijelenteni, hogy tökéletesen megértettük azokat a problémákat, melyek a 2005-ös évad elején jelentkeztek, amikor meg kellett emelnünk az első szárnyat. Bár azóta javítottunk a helyzeten, szerintem azt sem értjük valójában, hogy ez hogyan sikerült. Nem lenne meglepő, ha most újra ez a problémakör okozna fejfájást nekünk" - fogalmazott.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://honda.blog.hu/api/trackback/id/tr9057046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.