Támogatók

2008.06.04. 08:35 ctr

Itt az új Honda Accord

A japánok új modelljükkel egyértelműen a prémiumkategória felé szeretnék venni az irányt. Az új Accord csendesebb és kecsesebb lett, míg az ára gyakorlatilag nem változott az elődéhez képest.

Az új Accord orra változott meg leginkább. Kicsit szögletesebbnek tűnik a hűtőrács és a lámpatestek is nyújtottabbak lettek. A Honda szakemberei szerint a legkisebb változások sem csak esztétikai változást jelentenek, hanem minden kis ívnek funkciója van, hiszen az egyik legfőbb cél az autó stabilitásának növelése volt.

Nagy változásokra azonban senki ne számítson. Gyakorlatilag kívül-belül szinte ugyanaz az Accord kinézetre, mint az előző volt. Ezzel egyfajta folytonosságot kíván teremteni a Honda a régi és az új Accord között. A hangsúly a minőségen volt, amely jobb lett, hiszen az eddig sem hangos utastér még az eddiginél is csendesebb lett.

 

Az előző Accord kombijánál egy minél nagyobb autó tervezése volt a cél, ez azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így most egy kisebb, ámde szemrevalóbb kombit szerettek volna a Honda vezetői. Csendben jegyzem meg, hogy nekem az előző is nagyon tetszett, dehát biztos én vagyok ízlésficamos, hiszen az eladások nem nekem igazoltak. A szépség azonban most a térfogat rovására ment, hiszen a kombi is csak 406 literes csomagtérrel büszkélkedhet.

A fejlesztéskor az etalon a 3-as BMW volt. Ehhez mérten tervezték a futóművet is, amely ezúttal teljesen ugyanaz, mint a szedánban, bár a 3-as BMW szintjét azért nem éri el, de persze ettől még nagyon jó! A jó úttartáshoz persze az is hozzájárul, hogy az autó fél centivel alacsonyabb, 5-telhosszabb és 8 centivel szélesebb lett, mint a kifutó generáció.

 

Az új Accord 3 motorral lesz kapható. Egy kétliteres és egy 2.4-es VTEC benzinessel valamint a már milliószor bizonyított 2.2-es dízel új verziójával. A legkisebb 156, a legnagyobb pedig 201 lóerős. Az új dízelmotor 150 lóerőt tud és 350 Nm a maximális nyomatéka. Mindegyik változathoz 6-fokozatú váltó jár, de ötgangos automata is rendelhető ( a dízelhez csak 2009-től).

Utóbbi esetében a kormány mögötti fülekkel is lehet sebességet váltani. Az új dízelmotor egyébként új jelölést is kapott: i-CTDi helyett i-DTEC-nek hívják és kevesebb, mint 6 litert fogyaszt 100-on. Az összes erőforrás megfelel az Euro5-ös környezetvédelmi előírásoknak. Az Accordban is megtalálható az összes biztonsági extra, vagyis az ütközés erejét csökkentő fékrendszer, az adaptív tempomat és a sévelhagyásra figyelmeztető rendszer is. Ez azonban úgy figyelmeztet, hogy a kormányerőn változtat a sávelhagyás irányának megfelelően, vagyis visszakormányozni könnyebb a sávba, mint kifelé.

(forrás: authirek.hu)

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://honda.blog.hu/api/trackback/id/tr56502655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyaligátor · http://autostat.hu/technikai-szotar 2009.10.09. 12:44:59

Nagy ötlet az, hogy lényegében minden kocsinak van már cellás verziója, de erre rá kéne dobni azzal, hogy azt hozzák ki először és csak utána a benzineseket/dieselt.
Amúgy tetszik a cikk, mehetne bármelyik oldalra, pedig én értek hozzá.

szexszalon 2013.06.04. 17:16:40

További Honda Accord Tuningolt képek:
<a href="http://hondatuning.hu/" title="Honda Tuning képek">Honda Tuning képek</a>