Az Egyesült Államok autóbiztonsági listájának első három helyén a Honda üzemeiből kikerülő autók állnak.
Az elmúlt év adatai alapján összeállt az USA legbiztonságosabbnak tartott autóinak listája. A felsorolásban szereplő járműveket részben a biztosítók szakmai szövetségének értékelése, részben a töréstesztek eredményei alapján válogatták össze - az élen a Honda batárjai végeztek.
Az első helyezett a Honda luxusmárkájához tartozó, jelentős részben a CR-V alapjaira épülő Acura RDX buszlimuzin – ára 33 és 37 ezer dollár között mozog –, amely elsősorban elektronikus stabilitási rendszerének köszönheti sikerét. Ez alapfelszereltség ennél a járműnél, s legfőbb erénye, hogy segíti a vezető uralma alatt tartani az autót a vészhelyzetekben.
A második helyezett a Honda CR-V SUV legújabb generációs modellje – 23–28 ezer dollár –, amely lényegében csak kényelmében, illetve valamivel gyengébb motorjával marad el az első helyezettől.
A harmadik a Honda Pilot buszlimuzin – 27–35 ezer dollár –, amely valamivel korábbi fejlesztésű jármű az előbbieknél, ennek ellenére 2002-es bemutatkozása óta igen népszerű Amerikában.
A negyedik, illetve az ötödik két testvér modell: a Hyundai Entourage és a Kia Sedona buszlimuzinpár – 24–29 ezer, illetve 20,5–26 ezer dollár –, amelyek alig különböznek egymástól. A Kia egyszerűbb, de ennek köszönhetően jó ár/érték arányt kínál.
A következő három helyen a Mercedes M-osztály, illetve a Subaru Tiberica és Forrester sorakozik, majd az első szedán következik: a Subaru Legacy. Végül a további sorrend: Audi A4, Audi A6, Ford Edge, Lincoln MKX, Saab 9-3, Volvo CX90.
A cikk forrása: www.napi.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.