Az új Honda Civic szedánt sokan vádolják konzervativizmussal, pedig csupán ötajtós testvéréhez képest tűnik maradinak. Ha körülnézünk a négyajtós alsó-középkategóriás limuzinok között, meglepve tapasztalhatjuk, hogy a Civic ott is inkább egyediségével, semmint szürkeségével tűnik ki. És akárcsak az űrhajó-Civicen, ezen is nehéz fogást találni.

Modern az, amit nem értenek - mondta egyszer Ortega, a spanyol filozófus. A már több mint egy éve megjelent nyolcadik generációs ötajtós Honda Civic pedig nem egyszerűen modern, sokkal inkább ultramodern dizájn-műtárgy. Épp ezért a rajongók mellett szép számmal akadtak és akadnak olyanok is, akik az autót megpillantva csak állnak kezüket széttárva vagy fejüket vakarva, értetlenül, hogy "emmeg mi?". Persze a Honda marketingeseit sem ejtették a fejükre. Pontosan tudják, hogy míg Nyugat-Európában az önkifejezés a divat, és szinte minden fogyasztási eszköz ezt a hullámot lovagolja meg, a vásárlók sokkal inkább fogékonyak az újra, egyedire, kifejezőre. Eközben az észak-amerikai és a kelet-európai kompakt autók piaca ennél jóval konzervatívabb, persze más és más okokból. Amerikában egyszerűen nem veszik túl komolyan, ha valaki egy ilyen kisautóval akarja magát kifejezni, Európa keletebbik felén viszont azok a családok már jómódúnak számítanak, akik ilyen összeget áldozhatnak új autóra. Nem csoda hát, ha sokan "autóformájú", tehát szedán kocsit akarnak ennyi pénzért. Miért is ne?- gondolta a Honda, hiszen van nekünk egy sikeres lépcsőshátunk a tengerentúlon, csak kicsit kell átpofozni, és máris jók vagyunk Kelet-Európában is.

Nem is értem, miért az az első megjegyzése mindenkinek a Civic szedánnal kapcsolatban, hogy konzervatív. Jó, tudom, az ötajtóshoz képest persze az, a négyajtós formája mindenképpen emészthetőbb. De sokkal inkább maga a kategória tehet mindenről, az elegáns nagy limuzinokat kisebb méretben és olcsóbban lemásolni ugyanis sosem tartozott a sikkes műfajok közé. De ha ez az autó kispolgári, akkor a Ford Focus szedán, a VW Jetta vagy a Mazda 3-as szedán ugyanúgy az. Igazság szerint a kategóriatársak között a Civicnél normaszegőbbet aligha találunk. A motorháztető és a csomagtartótető rövid, az első és a hátsó szélvédő erősen döntött, az utastér pedig a klasszikus "három dobozos" szedán arányokat felrúgva a kocsi hosszából messze a legnagyobb részt foglalja el; a három doboz mintha össze akarna folyni. Ez mondjuk nem újdonság a szemnek, hiszen a Chryslerek '90-es évekbeli cab-forward dizájn jegyében rajzolt autóinál már hozzászokhattunk a hasonló külsejű limuzinokhoz. Mégis, ha egymás mögött áll mondjuk egy Focus és egy Civic szedán, az utóbbi szinte alig tűnik rendes lépcsőshátúnak. Ha egyébként eltekintünk a kategória konzervativizmusától, a Honda egész pofás darab. Némileg aránytalan ugyan, hogy a kocsi eleje mintha egy nagyobb kategóriás modellről származna, a hátsó lámpa pedig elég csúnyácska lett, de különben a dupla kipufogó, az erősen döntött szélvédő, a körbespoilerezés és a 16 collos felnik egészen jó megjelenésűvé varázsolják az autót. 

Belül is ugyanaz a helyzet, mint a külsőnél. Az elődhöz képest forradalmi a változás, de az ötajtóshoz képest ez csak konszolidáció. A kezelőszervek hagyományosabb elrendezésűek, a kocsi indításához semmilyen gombot nem kell benyomnunk, de a digitális sebességmérőt azért ez a modell is megkapta. Ez egyébként tényleg jó megoldás, a tekintet sokkal kevesebbet vándorol, kis túlzással olyan, akár egy head-up display. A részletmegoldások egészen egyediek, mint például az ajtókilincs vagy a kis helyet foglaló kézifék. Rakodóhely bőven van, az ergonómia kiváló, a vezetési pozíció - legalábbis nekem - tökéletesen beállítható. Az embernek az az érzése, hogy ezt az utasteret minden részletében alaposan átgondolták. Az anyagok minőségével viszont már nem vagyok annyira elégedett. A rádió gombjai nem kattannak olyan finoman, mint némely vetélytársnál, a műanyagok tapintása sem az igazi és jó lenne, ha legalább a kilincs fémből lenne. Van itt azonban más probléma is. Sok Hondás állítja, hogy az angol gyártású Honda a legrosszabb, ennél még a török is jobb valamivel. Nos, a tesztautónk is magán viselte a Made in Turkey feliratot, és igaz, hogy egyetlen nyiszogást sem hallatott semmilyen úton, de apróbb minőségi problémák azért feltűntek. Például a vezetőülésnél a visszacsévélő biztonsági öv fém csatja elkerülhetetlenül nekiütközik a B oszlop világos színű műanyagjának, és ez bizony már a néhány hónapos tesztautón is csúnya nyomokat hagyott. A másik, hogy a napfénytető mechanikája cseppet sincs takarva, ami meglehetősen igénytelen, az autóhoz méltatlan megoldás. 

Az utastérrel szemben viszont más kifogásunk nem nagyon lehet. A felszereltség gyakorlatilag teljesnek mondható, legalábbis minden megtalálható a extralistán, ami ebben a kategóriában elvárható: 6 lemezes cd-tár, 6 légzsák, napfénytető, légkondi, tempomat - minden kipipálva. A karosszéria meglepően nagy helyet kínál, és a térérzetünkkel sincs gond, hiszen a napfénytetőn bőségesen áramlik a fény és az utastér színei is világos tónusúak. Hátul nincs kardánalagút, a padló teljesen sima, így öt ember széltében-hosszában kényelmesen elfér. Azért 180 centis magasság felett a fejtérrel már lehetnek gondok, különösen a középen ülőnek. A csomagtartó is tisztességes méretű, bár kissé lapos - igaz, alatta teljes értékű pótkerék lapul. A kocsi teljes mértékben alkalmas családi autónak, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szedánban ne keressük az ötajtós modell praktikumát, mivel négyajtós voltából adódóan nem lehet vele olyan egyszerűen hűtőszekrényt vagy állólámpát szállítani, mint az űrhajóval.

De egy Honda esetében nyilván nem az a legfontosabb, hogy elfér-e a fikusz hátul vagy sem, sokkal jobban érdekel mindenkit, hogy jó-e vezetni. Nos, megnyugtathatok mindenkit, a Civic szedán minden részletében rendkívül kifinomult darab. Kezdve az 1,8 literes i-VTEC motorral, ami már nem olyan, mint az első VTEC motorok, amik alul gyengék voltak, aztán a fordulatszám emelkedésével egyre erősödtek; ez ugyanis mindenhol viszonylag erős. Bár a hangja talán nem annyira szép, mint vártam és forgatva kissé zajos, de ezt az apróságot azonnal megbocsátottam neki, mikor a végén kiszámoltam a tesztfogyasztást. Bár viszonylag sokat mentem országúton, mégis, egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, mikor kijött a fedélzeti számítógép által hajszálpontosan előre megjósolt 7,8 literes átlag. Pedig a gázpedállal egyáltalán nem finomkodtam, hajtottam a kis Hondát, mert egyszerűen jól esett vele autózni. Ilyen benzinmotor mellé minek is kéne dízel?

Szó sincs arról, hogy sportautó lenne, de jó vele cikázgatni a forgalomban és kellemes vele országúton is menni; a motor erős, a futómű hangolása pedig pompásan eltalált. Nem billeg, az orrát pedig jóval kevésbé tolja, mint számítottam rá, inkább jellemzőbb rá a négy kerékkel csúszás. A komfortot közben nem áldozták fel a stabilitás oltárán, a felfüggesztés jól csillapít, a futómű igazán kellemes kompromisszum.

Jó vezetni, elfér benne az egész család, tehát mint a fentiekből is kiderül, a Civic szedán alapjában véve ugyanolyan jó autó, mint az ötajtós modell, csak a tálalás merőben más. Az űr-Civic attraktív külseje helyett a szedán szolid köntöst kapott, de őszintén szólva számomra az előbbi lényegesen vonzóbb autó; a kilúgozott extrémitás helyett én inkább az igazi különlegességet választanám. De hát hiba is lenne ezt felróni a kocsinak, hiszen ezen a kategórián hevesebb érzelmeket számon kérni ostobaság volna. Egy kompakt szedán egyszerűen nem erről szól. 

Van viszont egy nem elhanyagolható apróság, ami a tesztautónk mellett szól, mégpedig az ára. Az autó ugyanis metálfénnyel és a gyakorlatilag teljes felszereltséggel együtt 5 088 000 Ft, míg az ötajtós tesót ugyanígy felszerelve 5,6 millió Ft-ért vihetjük haza. Félmillió forintba kerül tehát a Hondánál a kortárs művészet, az egyediség, illetve a praktikusabb utastér. De a konkurensek árlistáit bogarászva még nagyobb meglepetések is érhetnek. A Mazda 3-as 2 literes, 150 lovas motorjával egy kicsit sportosabb ugyan, ráadásul japán gyártású, de valami egészen hajmeresztő, 6 629 900 Ft-os áron adják - igaz ez akciósan most csak 6 179 900 Ft. A Volkswagennél sem sokkal jobb a helyzet: a Jetta Sportline a 1,4 literes 140 lóerős TSi-vel szűk 6 milliót kóstál, de egy 2 literes Focus szedánt sem vihetünk haza hasonló felszereltségel 5,4 millió alatt. Ezek mellett kifejezetten olcsón mérik szintén 2 literes 135 lóerős Renault Megane limuzint: ez 5,2 millió Ft (akciósan most ez is olcsóbb 300 ezerrel). Ezek alapján akkor most elvileg mindenkinek meg kéne rohamoznia a Honda kereskedéseket. A roham viszont garantáltan elmarad majd, mégpedig azért, mert Magyarországon ezekből a szedánokból egyáltalán nem ezek a kivitelek fogynak legjobban. Itthon még mindig nem sokan vesznek 5 millóért új kompakt autót, sokkal nagyobb sikere van az 1,4-es vagy 1,6-os, a fapadosnál alig jobban felszerelt példányoknak, esetleg a 100 lóerő körüli dízel kiviteleknek. A Civic szedán hiába kitűnő autó, itthon mégis megmarad majd viszonylag ritka jelenségnek, mert kétféle felszereltséggel és egyféle motorral egész egyszerűen nem a hazai vevőkörre szabták. Az a néhány konzervatívabb ízlésű ínyenc viszont, aki mellette dönt majd, garantáltan nem fogja megbánni.

A kormányzás észrevehetően fejlődött az elődéhez képest, sokkal érzékenyebb, több visszajelzést ad az útról, ráadásul sportosan kisméretű és jó fogású. A formáját pedig egyszerűen imádom, tésztaszűrőstől, mindenestől. A váltó ellen sem lehet kifogást emelni, a fék viszont csak Hondás viszonylatban jó; a kompakt kategória mezőnyében vannak ennél hatásosabban adagolható szerkezetek is.

forrás: www.a5.hu