Támogatók

2007.04.15. 18:06 ctr

Honda: Csalódottság Bahreinben

Csalódással ért véget a Bahreini Nagydíj a Honda Racing számára. Jenson Button egyetlen kört sem tudott teljesíteni, miután a rajtot követő négyes balesetben lefulladt az autója, így nem folytathatta a versenyt. Rubens Barrichello végül a 13. helyen ugyan célba ért, de ezzel pontot szerezni nem tudott a csapatnak.

Rubens Barrichello: "Nos, legalább befejeztem a versenyt, de ez kevés vígasz. Nagyon rossz volt a pálya állapota és az autó vezethetősége is szörnyű volt, szóval nehéz verseny volt, különösen, hogy tudtuk, nem lehetünk versenyképesek. Most el kell felejtenünk az elmúlt néhány, csalódást okozó versenyt, és azzal kell foglalkoznunk, hogyan tudunk javítani az autón. Rengeteg kemény munka vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy előrébb jutunk."

Jenson Button: "Jól rajtoltam és három hellyel is előrébb kerültem, aztán a második kanyart Taku (Sato) nagyon szélesen vette, megpróbált kiszorítani, és nem volt hová mennem, szóval belülre mentem a piszkos részre. Aztán a harmadik kanyarban Coulthard és még valaki harcolt körülöttem. DC szélesen fordult, aztán hirtelen élesen vissza bevágott és megint nem volt hová mennem. Összeértünk és én megpördültem, amikor a lefulladásgátló nem működött, lefulladtam és ez volt a verseny vége a számomra, csupán három kanyar után. A pálya nagyon csúszós volt és nagyon fújt a szál is, szóval nehéz verseny várt mindenkire. Sajnos, nem voltam részese."

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://honda.blog.hu/api/trackback/id/tr7758968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása