Annak ellenére, hogy a Honda csapata idén rég nem látott mélyrepülést folytat, a csapat pilótája, Rubens Barrichello nagyon elszántan várja a folytatást, bár ennek valós okát maga sem tudta meghatározni.
Barrichello a 2004-es szezonban volt pályafutása csúcsán, amikor a Ferrari színeiben 114 pontot és két győzelmet zsebelt be. Ilyen és ehhez hasonló kimagasló teljesítményről egyelőre csak álmodozhat a brazil, pillanatnyilag egyetlen aprócska világbajnoki pont is óriási siker lenne számára.
Pedig tavaly Barrichello óriási tervekkel érkezett a Hondához, hiszen Michael Schumacher árnyékából kilépve világbajnok akart lenni. Ehelyett viszont karrierje is leszállóágba került.
A brazil eddig 22 futamot teljesített a Honda csapatával, és ezalatt kereken 30 pontot sikerült összegyűjtenie, mindet a tavalyi szezonban. És mivel a 34 éves pilóta már nem lesz fiatalabb sem, ezért minden bizonnyal az idény végén lejáró szerződését a Honda már nem fogja meghosszabbítani.
Barrichello mégis úgy érzi, hogy mindent megtesz a sikerekért: „A csapat is tisztában van vele, hogy keményen dolgozom, és mindent beleadok. Gyakran bemegyek a gyárba, csinálok ezt-azt. Többet azonban én sem tehetek annak érdekében, hogy előrébb lépjünk.”
„Tizenöt éve vagyok a Forma-1-ben és még soha nem kellett ennyire gyenge autóval versenyeznem. Hogy ezek után miért vagyok mégis motivált? Ezt igazából, magam sem tudom, de érzem, sokkal elszántabb vagyok, mint valaha.”
Rubens talán csak azzal vigasztalódhat, hogy míg tavaly alaposan kikapott csapattársától, Jenson Buttontól, addig idén 2:2-re re áll kettejük időmérős párharca, és az első négy futamon mindig maga mögött tudta tartani a magasabbra taksált britet.
De Barrichello ennek sem tud igazán örülni: „Ha megvered a csapattársadat, de mondjuk te is csak 12., ő meg a 13. lesz, akkor azzal igazán nem lehetsz elégedett. Pontokat kellene gyűjtenünk”- fejezte be a csalódott brazil.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.