A hétvégén a mezőny a korábbi években bevett menetrendtől eltérően jóval korábban látogat Észak-Amerikába. A Kanadai Nagydíj előtt mindössze két európai futamot rendeztek, és a Forma-1 máris elhagyja az öreg kontinenst. A Gilles Villeneuve-ről elnevezett kanadai pályán a Honda pilótája, Rubens Barrichello kalauzol el bennünket.
„Egy kör Montrealban olyan, mint a hullámvasút, minden kanyarban maximálisan koncentrálnod kell, és az autódnak is tökéletesnek kell lennie”- kezdte a brazil. „Ha a pálya nedves, még nehezebb helyzetbe kerülsz, különösen a fékezéseknél. A célegyenesben körülbelül 310 kilométeres óránkénti sebességre gyorsulsz fel, így érkezel meg az első kanyarkombinációhoz.”
„Ez egy alattomos szakasz, hiszen a jobbos hajtűkanyar előtt 110-re le kell lassítani, és ötödikbe vissza kell váltani, de mindeközben a pálya még egy kicsit balra ível. Ez a kanyar különösen a verseny első körében lesz nagyon szűk.”
„Ezt követően ismét lehet gyorsítani, kb. 270-ről kell lelassulnod 130-ra, hogy a négyes kanyarban el tudj fordulni. Az ötös kanyar teligázzal vehető, ekkor negyedik fokozatban van az autó, és 260-at mutat a sebességmérő. Innen tovább gyorsulhatunk, de a 6 és 7-es kanyarok előtt keményen kell fékezni. Ebben a kombinációban a rázókövet is ki kell használni, és ha ez jól sikerül, akkor a nyolcas kanyar előtt jó előzési lehetőség nyílik a híd alatt.”
„A híd utáni kombinációban 150-re, majd 140-re lassulunk le, de utána ismét felkapcsolunk hatosba, ezen a szakaszon elérhetjük a 300 kilométeres óránkénti sebességet is. A hajtűkanyar előtt viszont nagyon keményen kell fékezni, 60-ra kell lassítani, hogy el tudj fordulni.”
„Ebből a kanyarból a lehető legjobban kell kirobbanni, utána tövig nyomhatod a gázpedált, 320-ra gyorsulsz fel. Ezután jön a pálya egyik legnehezebb pontja, hiszen az egyenes végén jobb-bal kombináció következik, amit erős lassítás után 220 km/h-val tudsz bevenni, de figyelned kell, hogy a kanyarból kijövet ne érintsd a falat, ami a pálya mellett áll. Ha ez sikerült, akkor végigszáguldasz a célegyenesben és ismét ott vagy abban a trükkös első kanyarban, és kezdhetsz mindent előröl.”
Egy kör szimulátorral Montrealban
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: silent seduction system reviews 2017.12.18. 04:20:33
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.