Támogatók

2007.03.30. 16:22 ctr

Button: A Honda nem fejlődött eleget

Bár a Honda vezetősége sokat várt a Sepangban tartott tesztsorozattól, Jenson Button elismerte, a csapat nem ért el olyan mérték fejlődést, amilyet a gárda várt volna, így nem lehet arra számítani, hogy az autó a Melbourne-i futamnál számottevően jobban teljesítsen

Az idénynyitó előtt beismerte a Honda vezetősége, hogy versenyzőiknek nincs esélyük bejutni az időmérőn az első tízbe, ám hangsúlyozták, az első versenyt követő tesztsorozat meghozza a gárda számára az áttörést.

Ami az időmérőt illeti, az alakulat jóslata valóra vált, ám a versenyen elért tizenegyedik és tizenötödik hely elmaradt a várakozásoktól. Így a csapat elismerte, a sepangi teszt nem lesz elegendő a felzárkózásra, és a Honda csak a Spanyol Nagydíjra szedheti össze magát.

A Honda versenyzője, Jenson Button azonban ezzel együtt is jobb eredményt várt a malajziai teszttől, most azonban el kellett ismernie, hogy csak kisebb sikerekről számolhat be az alakulat.

"Nagyon fontos volt ez a teszt azután, hogy küszködtünk Melbourne-ben. Nagyon sok új elemet vetettünk be, többnyire aerodinamikai elemeket, és kétségtelen, hogy fejlődtünk. De ez nem oldotta meg az összes problémánkat. Hosszú utat kell még megtennünk, ezért az eredmény talán nem fog nagyban változni a versenyen" - utalt Button az autosport.comnak az egy hét múlva megrendezésre kerülő Malajziai Nagydíjra.

Az autó legfőbb problémája még mindig az, hogy nem elég stabil féktávon, és ezt a gondot a sepangi teszten sem sikerült megoldani.

"Egy kicsivel jobbak voltunk, de a fékek tekintetében ez a pálya is hasonlít a Melbourne-ihez. Úgy tűnik, ez a helyszín jobban fekszik az autónknak, de nincsenek nagy elvárásaink, hiszen kicsi a javulás" - mondta Button.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://honda.blog.hu/api/trackback/id/tr6952665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása